Videó: Róma

 2017.03.04. 15:19

leszallas_kep_copia_copia.jpg

Címkék: leszállás Róma

Pantheon

 2013.11.06. 17:58

pantheon.jpg

A Pantheon Hadrianus császár nevéhez fűződik, aki 100 és 125 között építtette, állítólag saját tervei alapján.  A templom egy korábbi, szintén Pantheon nevű templom helyére épült, amit Kr.e. 27-ben Agrippa építtetett, ez azonban 80-ban egy vihar következtében leégett. Érdekes, hogy újjáépítésekor, Hadrianus visszahelyezte a homlokzatra az eredeti feliratot: M. AGRIPPA L. F. COS. TERTIUM FECIT vagyis Marcus Agrippus Lucius fia harmadízben konzul építtette. Sokáig a felírat tévedés oka volt.

Agrippa temploma különös helyre épült. A Mars mezőnek azon részén ahol Romulus, a város alapításától 38. évben, seregszemlét tartott. Egyszer csak hatalmas vihar kerekedett és Romulust egy sűrű felhő eltakarta majd eltűnt és Romulust többe nem látta senki.

A Pantheon neve arra utal, hogy az összes pogány istennek ajánlott templom volt (görög: pan = összes, theo = isten).

A keresztény hit hódításakor, mint más pogány templomot, bezárták. Ez idő alatt rablók, majd a római birodalom bukása után, a barbárok is kizsákmányolták. Elvittek mindent, ami mozdítható volt: értékes szobrokat, díszelemeket.

Majd a VII században IV. Bonifác pápa keresztény templommá szentelte a keresztény világ összes mártírjának ajánlotta, innen új neve a Santa Maria ad Martyres.

De kizsákmányolása tovább folytatódott: 1632-ben VIII. Orbán pápa, a Barberini családból, elvitette a 200 tonnányi bronzot az előcsarnok tetőszerkezetéről, hogy aztán abból készüljön a Szent Péter bazilika baldachinja (Bernini alkotása) és 80 ágyú amit az Angyalvárba helyeztek (ezek közül néhány még ott látható).  Ekkor született a híres szólás: “QUOD NON FECERUNT BARBARI, FECERUNT BARBERINIi” vagyis amit nem tettek meg a barbárok, azt megtették a Barberinik.

 

elocsarnok.JPG

pantheon kapu.JPG

kupola belulrol.JPGA Pantheon csarnokában magas gránitoszlopok, a bejáratnál hatalmas bronzkapu van.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ahogy belépünk a kazettás belső díszítésű kupola közepén található, 9 méter átmérőjű kerek nyílás vonzza tekintetünket. Nincs üveg rajta, és valószínűleg szerkezet könnyítés céljából készült. Egy legenda szerint, amikor az eső esik, a Pantheonba nem tud beesni az eső mert a felszálló meleg levegő megakadályozza. Ez valóban nem igaz: esős időben a Pantheon közepén nagy tócsa áll.

 

05pantheon.gif

A Pantheon kupolája a legnagyobb beton szerkezetű kupola melyet a XX századig építettek. Átmérője 43,2 méter hosszú, és ha képzeletben ezt a félkört meghosszabbítanánk, egészen a földig érne, ugyanis a templom magassága pontosan megegyezik átmérőjével. Súlya miatt, az építőréteg, felfelé haladva, egyre vékonyodik. Született egy legenda a kupola megépítésével kapcsolatban, miszerint a Pantheonba földet hordtak, hogy arra támaszkodjon az épülő kupola súlya. Aztán a földet közös erővel, mindenki segítségével szépen kihordták ugyanis a föld közé pénzérméket rejtettek. A legenda szerint a kihordott földből lett a Montecitorio dombja, ahol ma az olasz képviselőház székhelye van.

 

A Pantheonban van elhelyezve az egyesített Olasz Királyság első (II Viktor Emánuel) és második (I Umberto) uralkodóinak sírja. Itt található a reneszánsz egyik legnagyobb művészének, Raffaellonak sírja is.

 

 

cupola del pantheon vista dal gianicolo.jpgPantheon kupolája a Gianicoloról

Címkék: kupola Raffaello Pantheon Santa Maria ad Martyres

colosseum2.JPG

Valódi neve Amphitheatrum Flavium. De honnan kapta a Colosseum elnevezést?

Építésekor Vespasianus és utódja Titus romba döntötte a közutálatnak örvendő Néró hatalmas palotáját, az úgynevezett Domus Aurea-t, (csak egy kisebb része maradt meg) és a palota parkjába tervezett amphiteatrum mellé elhozatták a Nérói palota bejáratánál álló, több mint 35 méter magas, bronzszobrot. Mérete miatt a szobrot mint Kolosszus említették és innen kapta az Amphitheatrum, utólag, a Colosseum nevet (ily néven való említése először a középkorban, egy Beda nevű angolszász szerzetes soraiban olvasható: "Quamdiu stabit Colyseus, stabit et Roma; quando cadet Colyseus, cadet Roma; quando cadet Roma, cadet et mundus.”)

colosso di nerone.jpg

A Néró császárt Napistenként ábrázoló kolosszus. Néró császár után, a szobor fejét, minden alkalommal az újonnan uralkodó császáréval cserélték le.

 

 

 

 

 

  A Colosseum századokon keresztül Róma nagyságának és legyőzhetetlenségének szimbólumává vált. 70-80 között épült, 50.000 ember befogadására volt alkalmas, de állva 70.000 is elfért benne. Tetejét teljesen be lehetett fedni ponyvával melyet rudak tartottak. A rudak helyét kívülről a mai napig látni. A befedési műveletre a misenumi flotta tengerészei voltak betanítva. Az arénában gladiátori viadalok, állatküzdelmek zajlottak.

 

Címkék: kolosszus Colosseum Néró Amphitheatrum Flavium

Mit rejteget a kulcslyuk?

 2013.10.28. 12:37

vista dall'aventino.JPG

Ha az Aventinuson sétálunk érdekes ellátogatni a Rómaiak által Narancsos kertnek (Giardino degli Aranci) nevezett Parco Savello-ba ahol gyönyörű kilátás nyílik a városra.

Itt található.

giardino degli aranci.JPG

kulcslyuk.jpgMajd a Máltai lovagrend terére ahol ha átkukucskálunk a Máltai lovagrend kapujának a kulcslyukán, pont a Szent Péter Bazilika kupoláját fogjuk látni, il Cupolone ahogy a Rómaiak hívják. A lovagrend villája 1869 óta a máltai Nagykövetség és Szentszéki Nagykövetség székhelye és területenkívüliséget élvez. A tér melyről a kapuhoz jutunk Piranesi alkotása.

A címe: Piazza dei Cavalieri di Malta itt található.

Címkék: kert lovagrend narancsos kulcslyuk Máltai Malta Aventinus giardino aranci parco Savello Cupolone Piranesi cavalieri

Fagylaltozzunk!

 2013.10.27. 16:26

Fatamorgana.jpg

Rómában a Trastevere városnegyedben található egy eredeti fagylaltozó melyben teljesen természetes alapanyagokból, mesterséges adalék mentesen, hagyományos módszerek szerint készítik helyben a különlegesnél különlegesebb ízű fagylaltokat. Nem számoltam de kb. 40-50 fagylalt íz közül választhatunk. Csak csokoládéból van 5-6 fajta köztük a különleges Madagaszkári csokoládé és Venezuelai csokoládé. De már kóstoltam a Dobos torta ízt is! Sok a gyümölcs íz és a különlegességek mint a bazsalikom íz vagy a levendula és kamilla! Ezekhez még nem volt bátorságom!

Igazi nagy öröm a lisztérzékenyek számára, hogy teljesen gluténmentesen működik, keresztszennyeződés lehetetlen! A tölcséreket is helyben készítik.

Címe: Via Roma Libera, 11 (Piazza San Cosimato sarok) itt található.

Címkék: fagylalt olasz gluténmentes lisztérzékeny fagylaltozó Róma

Tiberis sziget

 2013.10.26. 10:41

isola_tiberina.JPG

Olaszul Isola Tiberina, a Tiberis folyó egyetlen szigete Rómában.

A monda szerint a Tarquiniusok gabonájából keletkezett, melyet a Rómaiak a Tiberisbe dobtak: miután a  Tarquiniusokat száműzték Rómából, földjeiket a Mars istennek ajánlották fel ezért az itt termett gabona is a Mars istené volt, emiatt embernek elfogyasztania nem volt szabad; így aratáskor a gabonát a Tiberisbe hordták, és mivel a folyó nyáron igencsak leapadt, a gabona lerakódott a sekélyebb részeken és így egy kis sziget keletkezett melyet idővel a víz új hordalékkal növelt.

Története a város első pestisjárványához kötődik. Kr.e. III sz.-ban Rómában nagy járvány tört ki. A Szenátus küldöttséget menesztett Görögországba a gyógyulás istenének szentélyéhez ahonnan egy kígyóval (az isten szent állatával) tértek vissza mely a Tiberisen haladó hajóból a folyóba ugrott és a szigetre úszott jelezve, hogy a szigeten kell megépíteni a korházat, melyben a betegeket kell elhelyezni míg a járvány nem szűnik meg. Így megépült a korház és mellette Aesculapius-nak, a gyógyítás istenének szentelt templom.

200 évvel később a szigetnek olyannyira megnövekedett a forgalma, hogy hidakat építettek mindkét partról, és az egész szigetet hajó alakjában travertino-val körülfalazták. Ennek a dísznek még megmaradt egy része melyen látható Aesculapius szimbóluma: egy orvosi pálca, amelyre egy kígyó tekeredett fel.

copertura_travertino.JPGA hajó alakú travertino borítás megmaradt része.

serpente.JPG

Részlet melyen Aesculapius isten és a pálcájára feltekeredett kígyó látható.

A két híd mely a szigetre vezet a Ponte Fabricio (Kr.e. 62) és a Ponte Cestio (Kr.e. 46). Ez utóbbit a XIX. században az eredeti anyagból újraépítették.

ponte_fabricio.JPGPonte Fabricio

A Ponte Fabricio hídon a mai napig is olvasható a felírás mely szerint a hidat az utak mestere Fabricio építette és jóváhagyta:

L.FABRICIUS C. F. CURATOR VIARUM FACIUNDUM COERAVIT EIDEMQUE PROBAVEIT

ponte_fabricio_iscrizione1.JPG

ponte_fabricio_iscrizione2.JPG

A szigeten az eredeti Aesculapiusnak szentelt templom helyén ma a San Bartolomeo templom áll mely 1000-ben épült.

campanile_chiesa.JPGSan Bartolomeo templomtorony (1113)

A sziget nyugati végéből látható a Ponte Rotto (törött híd) eredetileg Ponte Emilio, mely Róma legöregebb hídja volt (Kr.e II sz.)

ponte_rotto.JPG

A híd mögött balra látható a Cloaca Maxima nyílása.

Kr.e. VI században az etruszk királyok építették ezt a hatalmas csatornarendszert melynek feladata a Forumból való szenny eltávolítása volt.

cloaca_maxima.JPG

A sziget nagy részét napjainkban a Fatebenefratelli (tegyetek jót testvérek) elnevezésű korház foglalja, melyet a XVI sz.-ban alapítottak az Irgalmas-rend szerzetesei.

 

 

Címkék: sziget híd templom korház San Cloaca Maxima Aesculapius Ponte Cestio Fabricius Fatebenefratelli Tiberis Fabricio rotto Bartolomeo

Róma, hol is kezdjük...

 2013.10.24. 15:10

Hány napot töltünk Rómában?

Mennyit bírunk gyalogolni?

Mennyi időt szánunk egyes nevezetességekre?

Mindezek függvényében más és más programot ajánlatos készíteni indulás előtt.

Itt egy rövid lista azokról a nevezetességekről, amit semmiképp nem hagyhatunk ki ha Rómába látogatunk.

DSC_0127cr.jpg

Kihagyhatatlan ha még nem jártunk Rómában, a Szent Péter bazilika. Bejárat a Szent Péter tér jobb oldalán. Itt megcsodálhatjuk többek közt Michelangelo világhírű Pietá-ját. A múzeum szerelmeseinek kihagyhatatlan a Vatikáni múzeum látogatása, ahol egyben a Sixtusi kápolnát is megcsodálhatják, azonban számolniuk kell azzal, hogy ez több órás program és rövidebb városlátogatás esetén nem mindig lehetséges. Jegyeket elővételben érdemes megvenni a Vatikán hivatalos weblapján, ahol idegenvezetést is lehet foglalni. Az internetes vásárláshoz jobb oldalt a linkek közt található a link.

DSC_0214cr - Copia.jpg

"Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is". E szállóigévé vált mondat, jól jelzi, hogy a Colosseum sokáig Róma hatalmának és legyőzhetlenségének a jelképévé vált. Ma is Róma jelképe, a városlátogatás kihagyhatatlan része. Jegyet itt is érdemes elővételben vásárolni. Az internetes vásárláshoz jobb oldalt a linkek közt található a link.

A jegy egyben a Forum Romanum és a Palatinus látogatására is jogosít és 2 napig érvényes (egyszeri bejárattal vagyis ugyanoda kétszer nem mehetek be vele).

A Colosseum mellett Constantinus diadalíve látható.

Ha megnéztük a Colosseumot és van rá időnk sétálhatunk egyet a Circus Maximuson keresztül.

Ha egyenesen tovább megyünk a Piazza della Bocca della Veritá-ra jutunk ahol a Santa Maria in Cosmedin templom előcsarnokában találjuk az igazság száját melyről azt tartják, hogy ha valaki kezét a szájába dugja és nem mond igazat, a kőszáj többet nem engedi el.

Innen érdemes ellátogatni a Capitoliumra. A térre egy lépcsősor vezet melynek két oldalán a dioszkurok, Kasztor és Pollux található. A teret Michelangelo tervezte, közepén áll a híres Marcus Aurelius lovasszobra. A térre néző múzeumban őrzik a Marcus Aurelius szobrának eredetijét és a híres Romulust és Remust szoptató nőstényfarkas szobrát.

A tér ellenkező oldaláról kilátás nyílik a Forum Romanumra.

Másik kihagyhatatlan emlékmű a Pantheon melyet Hadrianus császár épített. Itt található Raffaello és Olaszország első királyának II Viktor Emánuelnek a sírja.

pantheon.jpg

Innen a Trevi kút felé érdemes utunkat venni. Ez az Acqua Vergine vízvezetéknek állított emlékmű. Ha szeretnék máskor is eljönni Rómába, a monda szerint érdemes egy pénzérmét bedobni a szökőkút vízébe. Figyelem! Bedobni háttal állva, jobb kézzel bal váll fölött kell és nem szabad utánanézni.

trevi.jpg

A Spanyol lépcső a monumentális díszlépcső a következő úti célunk. Róma legelegánsabb tere ez mely lenyűgözi az odalátogatókat.

 Egy rövid látogatásba más nem nagyon fér bele, de ezek Rómának csupán leghíresebb emlékművei.

Címkék: múzeum bazilika igazság lépcső kút kápolna szája lovasszobor diadalív Szent Vatikán Péter Marcus Palatinus Spanyol Forum Colosseum Aurelius Romanum Circus Maximus Pantheon Capitolium dioszkurok Constatinus Sixtusi Trévi

süti beállítások módosítása